Életrajza
Paraszti családba született 1948. január 24-én a Zemplén megyei Monokon.
1971-ben szerzett diplomát a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetemen, amely ott marasztalta oktatói és kutató munkát adva neki. 1974–75-ben ösztöndíjjal tanult a Harvard Egyetemen, az Amerikai Egyesült Államokban. 1977-ben az Országos Tervhivatalban osztályvezető-helyettes lett.
Politikai pályafutása
1976-ban lépett be a Magyar Szocialista Munkáspártba. 1981-től dolgozott a pártközpont gazdaságpolitikai osztályán, 1986-tól már mint osztályvezető. 1987-ben a Központi Bizottság gazdaságpolitikai titkárává választották. Kádár János leváltása után, 1988-ban bekerült a Politikai Bizottságba, melynek 1989. október 7-éig, az MSZMP átalakulásáig tagja volt.
1988. november 24-én alakított kormányt, mely 1990. május 23-áig volt hivatalban. A Németh-kormány már programjában felvállalta a „szocialista jogállam” megteremtését. Az MSZMP átalakításáig a reformszárny az európai baloldalhoz hasonló irányultságú pártot alakított ki. Az MSZMP 1989 elejéig a „szocialista pluralizmus” talaján állt, ami nagyjából azt jelenti, hogy a szocializmus reformjával és az elméletben elismert többpártrendszerrel a szocialista demokrácia létrehozható és fenntartható. A versenyhelyzetet nem kedvelték, a társadalomba való állami beavatkozást továbbra is szükségesnek tartották. Februárban azonban már egyszerűen tudomásul vették a többpártrendszert – február 20–21-én született a rövid távú program, amelyben az alkotmányos többpártrendszer bevezetésének szándékát deklarálták. Választási program még sokáig nem volt, csak október 9-én álltak elő egy programnyilatkozattal, amely a demokratikus szocializmust emlegeti, vegyes tulajdonviszonyú piacgazdaságot ígér. A közvélemény azonban az őszi pártkongresszustól már nem a párt ügyeinek rendezését, hanem az ország helyzetének kezelését várta.
A Németh-kormány idején fogadta el az Országgyűlés a rendszerváltáshoz elengedhetetlenül szükséges törvényeket, melyek biztosították a békés és lehetőség szerint zökkenőmentes átmenetet. Nagy Imre és társai újratemetését követően, július 14-ei nyilatkozatában kegyelettel emlékezett meg Nagy Imréről és az 1956-os forradalom valamennyi áldozatáról.
Noha a frissen alakult MSZP elnökségébe is beválasztották, gazdasági programját a párt egyik platformja, a Vass Csaba által vezetett Haza és Haladás Platform elutasította, emiatt Németh kilépett az MSZP elnökségéből.
Az 1990-es választásokon függetlenként indult, és (az egykori pártfunkcionáriusok közül Szűrös Mátyás mellett) egyedül ő volt képes választási körzetében (Szerencs) parlamenti mandátumot nyerni. 1991-ig független képviselőként politizált tovább az Országgyűlésben.
Kutatható iratanyaga
Miniszterelnöki időszakából (az 1988–1990 közti évekből) 2,46 iratfolyóméternyi, maradandó értékűnek minősített iratanyaga (18 doboz és 6 kötet) került az Országos Levéltár, mai nevén Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára őrizetébe, ahol az a XIX-A-2-at törzsszámon kutatható.
További pályafutása
1991-ben az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) egyik alelnöki székét kínálták fel neki. Az állást elfogadta, aminek érdekében lemondott mandátumáról, és távozott a magyar politikai közéletből.
Tisztségét egészen 2000. május 2-áig töltötte be, közben 1993-ban a Heriot-Watt University (Edinburgh), 1999-ben pedig a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetem díszdoktora lett. 2001-ben Johannes Rau államfő a Német Szövetségi Köztársaság Nagykeresztje kitüntetést adományozta neki az NDK-menekültek előtt 1989-ben történt határnyitásban játszott szerepe elismeréséül.
Neve az 1994-es, a 2002-es, illetve a 2010-es választások kapcsán is felmerült mint lehetséges MSZP-s miniszterelnök-jelölt, ám a konkrét jelölésig, vagy akár csak annak közelébe egyszer sem jutott el.
2014-ben a rendszerváltásról szóló, 1989 – Poker am Todeszaun című dokumentumfilm berlini bemutatóján nyilvánosan kért elnézést annak az embernek az élettársától, akit mint határsértőt a rendszerváltás előtt utolsóként lőtt le a magyar határőrizeti szervek egyik munkatársa a magyar–osztrák határon. A nő, Gundula Schafitel és a későbbi áldozat, Kurt-Werner Schulz 1989. augusztus 21-én éjjel együtt akart átkelni a határon, ám egy magyar határőr – Németh korábban elrendelt tűzparancstilalma ellenére – meglőtte a férfit, aki ebbe belehalt.
Művei
Időszerű gazdaságpolitikai kérdések; Reform, Budapest, 1988
Helmut Kohl: Németország egységét akartam; szerkesztő: Kai Diekmann, Ralf Georg Reuth, előszó: Németh Miklós, németről fordította: Striker Judit; Zrínyi, Budapest, 1998
Elismerései
Munka Érdemrend arany fokozat
A Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (2009)
A Magyar Kultúra Lovagja (2012)
Point Alpha díj (2014)
Hazám-díj (2019)
Források
Közgazdász. MKKE lapja. 1989. 6. Szocialista álomkarrier. Interjú Németh Miklóssal, Magyarország miniszterelnökével, az MKKE volt tanárával.
Hovanyecz László (2008. január 24.). "Az átmenet miniszterelnöke". Népszabadság. Hozzáférés: 2015. március 23.
Németh: Szomorúan nézem az ország helyzetét. Archiválva 2016. augusztus 26-i dátummal a Wayback Machine-ben Szerző: Szarvas István ⋅Hetedhéthatár Magazin, 2009. november 5.
Oplatka András: Németh Miklós. "Mert ez az ország érdeke". Rendszerváltás a kormányfő szemével; Helikon, Budapest, 2014
Farkas Gyula - 75 éves Németh Miklós, aki lezsírozta a szovjet kivonulást Gorbacsovval (24.hu, 2023.01.24.)


