A Demokrata Párt megszerezte a mandátumok többségét a Szenátusban és a Képviselőházban is. A félidős választás hullámválasztásként volt beharangozva, a választás napja után több szakértő is „kék cunami” névvel illette.
Előzmények
Áttekintés
A 2024-es választások idején a republikánusok többséget szereztek a Képviselőházban és a Szenátusban is. A georgiai és michigani demokrata szenátorok vannak csak olyan államban, amelyeket Donald Trump nyert meg 2024-ben, míg a maine-i republikánus van az egyetlenben, amelyet Kamala Harris nyert meg. Tizenhat demokrata képviselő van olyan választókerületben, amelyet Trump nyert, és csak nyolc republikánus olyanban, amelyet Harris. Ohio és Utah új, bíróságok által elrendelt választási térképet fog használni, míg Missouri, Észak-Karolina és Texas republikánus többségű törvényhozásai újrarajzolták a kerületeiket. Kalifornia és Virginia népszavazást követően változtatta meg térképét. 2026 áprilisában a Legfelsőbb Bíróság úgy döntött a Louisiana kontra Callais ügyben, hogy az 1965-ös szavazójogi törvény egyes részei alkotmányellenesek voltak, ezzel lényegében eltörölve a kisebbségi szavazókerületeket.
A választás napja előtt a demokraták több rendkívüli szavazáson is nagy különbséggel túlteljesítették az elvárásokat és 2024-es teljesítményeiket. A túlteljesített kerületek között voltak állami képviselőházi mandátumok, ahol esetekben 37 ponttal voltak jobbak, mint két évvel korábban. A 2025-ös választásokon is meglepően jól teljesítettek a demokraták, jelöltjeik több kormányzói posztot is megnyertek, illetve New York polgármesteri címét is megszerezte egy demokratikus szocialista jelölt, Zohran Mamdani. Mamdani sikerét követően 2026-ra is jellemző volt, hogy előválasztásokon több, az Amerikai Demokratikus Szocialisták által támogatott jelölt is legyőzött hivatalban lévő demokratákat. Ezt több szakértő is a Demokrata Párt Tea Party mozgalmának nevezte.
Ebben a választási ciklusban rendezték meg a legdrágább képviselőházi előválasztást az ország történelmében, mikor a republikánus oldalon az Izraelt és Thomas Massie ellenfelét, Ed Gallreint támogató csoportok 32 millió dollárt költöttek el. Ezek mellett a texasi szenátorválasztás James Talarico és Ken Paxton között messze minden idők legdrágábbja lett, már októberben átlépte a 240 millió dollárt.
A választási folyamatok aláásása a Republikánus Párt által
A második Trump-kormány idején több elnöki rendeletet és direktívát is közzétettek, amelyek befolyásolták a választási folyamatokat, azoknak megbízhatóságát és a kampányköltségvetéseket. A kormány ezek mellett célba vette politikai ellenfeleit. Ezeket a lépéseket több szakértő is a választási folyamatok aláásásaként írta le, és kijelentették, hogy az Egyesült Államok elkezdett egy illiberális demokráciává és kompetitív autoritarianizmussá alakulni.
2026 januárjában a The Washington Post a kormány stratégiái közé sorolta a választókerületek célzott évtizedközépi újrarajzolását, a politikai ellenfelek elleni eljárások indítását, választási folyamatok és hagyományok megváltoztatását, illetve a közvélemény választások felé mutatott bizalmának tudatos csökkentését. A The New York Times elemzése szerint Trump 2026 októberéig a hivatalban töltött napjai 70%-ában beszélt arról, hogy a választási rendszer nem volt fair, és a demokraták elcsalják a választásokat.
Második terminusában a választásbiztonsági rendszereket Trump eltörölte, több kiberbiztonsági tisztet is menesztett, a választáselemzési iroda programjainak finanszírozását megvonta, eltörölte a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) külföldi beavatkozások elleni munkacsoportját és kirúgta a független Választástámogatási Bizottság összes munkatársát.
Több olyan személyt is kinevezett jelentős posztokra, akik 2020-ban alaptalanul kijelentették, és népszerűsítették azt az elképzelést, hogy Trump nyerte az elnökválasztást, és a demokraták „ellopták” tőle az elnökséget.
2026 során Trump többször is kijelentette, hogy eltörölné a választásokat, vagy elutasítaná az eredményeket, míg szövetségesei egy esetleges demokrata győzelem esetében statárium kihirdetését javasolták.
Külföldi beavatkozás
Országok gyakran próbálnak beavatkozni az Egyesült Államok választásaiban, 2016 óta „a Kreml minden választási ciklusban online műveleteket használt” beavatkozásra. 2026-ban az előző évekhez hasonlóan dezinformációs kampányokat vetett be az orosz hírszerzés amerikai polgárok ellen, bár kevésbé, mint elnökválasztási években. Arra nincs bizonyíték, hogy a választási rendszert közvetlenül befolyásolták volna.
Az amerikai hírszerzés szerint Irán is megpróbált beavatkozni kis számú Instagram és Facebook-profilokkal, „republikánus-ellenes” mesterséges intelligenciával készített tartalmat terjesztve. 2026 októberében az X (Twitter) platformon 13 ezer orosz, iráni és kínai eredetű profilt függesztettek fel.
Az izraeli kormányhoz kapcsolódó American Israel Public Affairs Committee (AIPAC) lobbicsoport befolyása is jelentős a választásokon, az egyik legnagyobb költségvetéssel rendelkező lobbiszervezet. 233 millió dollárt gyűjtöttek össze a választások során, de egyre több esetben jelöltek elkezdték elutasítani a támogatásukat, vagy nem említették meg a finanszírozást, Izrael népszerűségének csökkenése miatt az országban. Az AIPAC a kongresszusi választásokba a United Democracy Project (UDP) politikai akcióbizottságon keresztül fektetett be, 54 millió dollárt. Például 9 millió dollárt költöttek el Mike Rogers republikánus képviselő szenátori kampányára, Abdul El-Sayed ellen. Ezek mellett, és a közvélemény változása miatt a csoport elkezdett inkább a háttérben dolgozni, más csoportokat pénzügyileg támogatni, jelöltek nyílt támogatása helyett. A szervezet támogatása mindkét párt szavazói körében egyre inkább negatívum.
Kampánytémák
A kampányidőszakban a legjelentősebb témák az országban az infláció, a megélhetési válság, a benzinárak, az egészségügy helyzete és az ételárak voltak, amelyeknek az okai nagy részben a szövetségi kormány által bevezetett vámtarifák voltak. Ezek mellett a szavazók nagy problémának tartották a korrupció terjedését és az önérdekű kormányzatot, a demokrácia gyengülését, a tömeges megfigyelést, illetve a népszerűtlen külpolitikát. Az utóbbiban nagy szerepet játszott az ország kapcsolatának megromlása hagyományos szövetségeseivel, esetleges közeledés Oroszországhoz, az agresszív expanzionizmus, az iráni háború és a szövetségi kormány konfliktusa a Vatikánnal. Ezek mellett a szavazók nagy része ellenezte a szövetségi kormány nyílt támogatását a mesterséges intelligencia fejlesztésére és az adatközpontok építésére, annak ellenére, hogy ezeknek jelentős negatív környezetvédelmi hatásai lehetnek, és magasabb munkanélküliséghez vezethetnek.
Előválasztások
március 3.: Arkansas, Észak-Karolina, Texas
március 10.: Mississippi
március 17.: Illinois
március 31.: Arkansas második forduló (ahol szükséges)
május 5.: Indiana, Ohio
május 12.: Nebraska, Nyugat-Virginia
május 16.: Louisiana (törölve)
május 19.: Alabama, Georgia, Idaho, Kentucky, Oregon, Pennsylvania
május 26.: Texas második forduló (ahol szükséges)
június 2.: Dél-Dakota, Iowa, Kalifornia, Montana, New Jersey, Új-Mexikó
június 9.: Dél-Karolina, Észak-Dakota, Maine, Nevada
június 16.: Oklahoma, Virginia, Washington DC, Alabama második forduló (ahol szükséges), Georgia második forduló (ahol szükséges)
június 23.: Maryland, New York, Utah
június 30.: Colorado
július 21.: Arizona
július 25.: maine-i demokrata jelölőgyűlés
augusztus 4.: Kansas, Michigan, Missouri, Virginia, Washington
augusztus 6.: Tennessee
augusztus 8.: Hawaii
augusztus 11.: Connecticut, Minnesota, Vermont, Wisconsin, Dél-Karolina (rendkívüli előválasztás)
augusztus 18.: Alaszka, Florida, Wyoming
szeptember 1.: Massachusetts
szeptember 8.: New Hampshire, Rhode Island
szeptember 15.: Delaware
Dátumok a Federal Voting Assistance Program (Védelmi Minisztérium) adatai alapján.
Louisiana az évben nem rendezett előválasztásokat, újrarajzolt választókerületek miatt. Minden párt minden jelöltje elindult a novemberi képviselőválasztáson, ha egyik jelölt se éri el az abszolút többséget, december 12-én tartanak második fordulót.
Szövetségi választások
Szenátusi választások
2026-ban a Class II. szenátorokat választották meg, illetve még két mandátumot más osztályokban. A két rendkívüli választáson Marco Rubio (Florida) terminusának utolsó két évére, illetve JD Vance (Ohio) terminusának utolsó két évére választottak szenátort. A többi megválasztott szenátor mandátuma 2033. január 3-án jár le. 2006 óta ez az első választási év, amelyben a republikánusok szenátori frakcióvezetője nem Mitch McConnell (Kentucky), John Thune (Dél-Dakota) megválasztását követően.
Két hivatalban lévő szenátor, Bill Cassidy (Louisiana) és John Cornyn (Texas) is elveszítette előválasztást. Legutóbb 2012-ben történt meg, hogy egy hivatalban lévő megválasztott szenátort nem jelölte újra pártja, és 2010-ben történt meg legutóbb, hogy ez több szenátorral is megesett. Cassidy harmadik lett előválasztásán, ami 1944 óta nem történt meg egy hivatalban lévő szenátorral. Szintén szokatlan volt, hogy két előválasztáson megválasztott jelöltet is leváltott pártja: Graham Platner helyét szexuális erőszakkal kapcsolatos vádak után vette át Troy Jackson, míg Lindsey Graham helyét halála után vette át a posztjára kinevezett húga, Darline Graham Nordone. Legutóbb jelöltjét 2014-ben váltotta le pártja az előválasztások után, míg 2002 volt az utolsó év, amikor ez több jelölttel is megtörtént.
A Demokrata Párt elnyerte a szenátusi mandátumot a republikánusoktól Texasban, Kansasben, Dél-Karolinában, Észak-Karolinában, Iowában, Maine-ben és Ohióban, jelentősen túlteljesítve az elvárásokat.
Megjegyzések
Képviselőházi választások
2026. november
A Képviselőház mind a 435 mandátumáért rendeztek választásokat 2026 novemberében. A Demokrata Párt könnyen megszerezte a mandátumok többségét.
A kerület színezése a václasztás előtti képviselő pártját jelzi, a szürkével jelölt kerületeknek nem volt hivatalban lévő képviselője a választókerületek újrarajzolása miatt, míg a háttérszín nélküli kerületeknek lemondások miatt nem volt képviselője a választás napján.
Rendkívüli választások 2026 során
Az alábbi kerületekben rendeznek választásokat széküresedések következtében:
Állami választások
Kormányzóválasztások
Kormányzóválasztást az államok közül harminchatban, míg a területek közül háromban tartottak. Mivel a legtöbb kormányzói mandátum négy évig tart, így a legtöbb kormányzót 2022-ben választották meg pozíciójukra. Ez alól kivétel New Hampshire és Vermont, ahol a mandátum két évig tart. Ebben az évben sok esetben nem indulhatott a hivatalban lévő kormányzó újra a pozícióért.
A Demokrata Párt megszerezte a kormányzóságot a republikánusoktól Georgiában, Ohióban, Texasban és Iowában.
Államügyész-választások
Harminc államban, két területen és a fővárosban választottak államügyészt (Attorney General).
Államminiszter-választások
Huszonhat államban és két területen választottak államminisztert (Secretary of State, szövetségi szinten: külügyminiszter).
Önkormányzati választások
Polgármesteri választások
Ezen a listán a legalább 400 ezer fős lakossággal rendelkező városok szerepelnek.


