Élete
Szülei Feledy Béla (1904–1967) és Raksányi Zsuzsanna.
Az I. István Gimnáziumban érettségizett 1961-ben. 1968-ban az ELTE JTK-n jogi diplomát szerzett.
1968–70 között Budapesten dolgozott ügyészségi fogalmazóként, illetve ügyészként. 1970–71-ben Derecskén volt ügyész. 1971-ben megnyerte a Riporter kerestetik tévéversenyt. 1972–1983 között a Magyar Televízió ifjúsági osztályán dolgozott.
1983–86 között a Magyar Rádió szórakoztató osztályának szerkesztő-riportere volt. 1986 óta ismét a Televíziónál dolgozik. 1989–92 között a Magyar Újságírók Országos Szövetségének etikai bizottságának tagja, majd elnöke volt. 1993 áprilisától októberéig hírigazgató. 1995–98 között a délelőtti magazint készítő stúdió vezetője. 1998–99-ben a Magyar Televízió alelnöke, 1999-től főmunkatársa. Élete végén demenciában szenvedett, utolsó napjait egy pomázi mentálhigiénés otthonban töltötte.
Magánélete
Két fia született; első házasságából András (1971), a tájfutó Monspart Saroltával kötött második házasságából Botond (1981).[forrás?]
Műsorai
Radar
Fiatalok órája
Mozdulj!
Kezdőkör
Pár-beszéd
Ablak
Hazanéző
Létkérdések
Aktuális
Záróra
Jelképeink (1982)
Életem egy álom (1993)
Forradalom a jog útján (1994)
Akiből kizárta magát a párt (1994)
Parancsolatlan tiszta szívvel (1996)
Lángoló, tűzszínű (1997)
Végjáték az Akadémia utcában (1997)
Titkolt örökség (2008)
Díjai
SZOT-díj (1988)
Táncsics Mihály-díj (2001)
Források
MTI Ki kicsoda 2009. Szerk. Hermann Péter. Budapest: Magyar Távirati Iroda. 2008. ISBN 978-963-1787-283
További információk
Az öröm és büszkeség a két meghatározó érzés, ha az elmúlt évtizedekre gondolok – Dunavölgyi Péter
Feledy Péter a PORT.hu-n (magyarul)
Feledy Péter az Internet Movie Database oldalon (angolul)
