Magánélete
Édesapja, Marco Antonelli, sportautó-versenyző és az AKM Motorsport tulajdonosa — ez egy San Marinóban bejegyzett versenycsapat, amely 2022 óta az olasz F4-es bajnokságban is szerepel. Marco 1993-ban alapította meg az Antonelli Motorsportot, amely több GT-sorozatban is indult, és 2018-ban megnyerte az olasz GT-bajnokságot.
Édesanyja, Veronica Antonelli, korábban a Poste Italiane (olasz posta) alkalmazottja volt, majd 1997 óta maga is a motorsportban dolgozik, férjét segítve az AKM működtetésében. Antonellinek van egy fiatalabb húga is, Maggie.
Középső nevét, Kimi-t, a finn keresztnév inspirálta, amelyet a korábbi autóversenyző, Enrico Bertaggia javasolt az apjának, aki „Andrea” mellé egy külföldi nevet szeretett volna adni fiának. Bár sokan azt gondolják, Antonellit Kimi Räikkönenről, a 2007-es Formula–1 világbajnokról nevezték el, valójában nem róla kapta a nevét.
Antonelli a casalecchio di renói ITCS Gaetano Salvemini iskolában tanult, ahol nemzetközi kapcsolatokat és marketinget hallgatott. Az angol nyelvet főként a versenyhétvégéken sajátította el. Édesapja eleinte azt szerette volna, ha fia labdarúgó lesz, de miután észrevette, hogy Andrea sokkal nagyobb szenvedéllyel fordul az autóversenyzés felé, inkább a gokartozás felé irányította.
Pályafutása
Formula–4
Andrea Kimi 2021-ben versenyzett először az olasz F4-ben, ahol 9 futamon háromszor állt dobogóra, a szezont a 10. helyen zárta. A következő szezonban az olasz és német Formula-4-ben versenyzett, és mindkét bajnokságot megnyerte.
A 2023-as szezonban a Formula Regionális Európa-bajnokságban ált rajthoz a Prema csapatával, öt győzelemmel és 11 dobogós helyezésével, 300 pontot gyűjtve ismét bajnok lett.
Formula–2
Antonelli 2024-ben – az F3-at átugorva – rögtön a Formula–2-es mezőnyben kezdett versenyezni, ismét a Prema színeiben Oliver Bearman csapattársaként.
A bahreini nyitófutamon debütált a bajnokságban, a másnapi főfutamon a 10. helyen ért célba. Az első győzelmét a brit sprintfutamon szerezte meg, majd a második-egyben utolsó győzelmét Magyarországon a főfutamon aratta. A záró hétvégén Abu-dzabiba a kvalifikáció után betegség miatt visszalépett az utolsó két versenytől. A szezon végén a 26 futamon 113 pontot szerzett, és a 6. helyen zárta a bajnoki pontversenyt.
Formula–1
A Mercedes AMG F1 junior csapatának 2019-ben lett a tagja.
A csapat 2024. augusztus 26-án jelentette be, hogy Antonelli az Olasz Nagydíjon bemutatkozási lehetőséget kap hazai közönség előtt, George Russell autóját vezetve, az első szabadedzésen. A gyakorlás nem sikerült jól Antonelli számára: a szabadedzés elején összetörte a Mercedes AMG W15-öt, miután megforgott a Parabolicánál. Ennek ellenére másnap a csapat bejelentette, hogy a 2025-ös szezontól ő váltja a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton-t a Mercedesnél, George Russell csapattársaként.
Mercedes (2025–)
2025
A 2025-ös ausztrál nagydíjon debütált, ő lett a 100-dik olasz F1-es versenyző. Minden idők harmadik legfiatalabbjaként debütált; 18 évesen 203 naposan a világbajnokság történetében. Az időmérőedzésen csak a 16. rajtkockát szerezte meg. A kaotikus verseny második körében a 13. helyre zárkózott fel, majd a 14 körben Nico Hülkenberget utasította maga mögé (12.), két körrel később megpördült és visszaesett egy pozíciót. A 34. körben a pontszerző helyen autózott, miután Alonso baleset szenvedett. Az 52. kört már az 5. helyen kezdte meg a Safety Car fázist követően. Az utolsó körökben a negyedik helyért Alexander Albonnal csatázott, és a 9-es kanyarban kívülről ment el mellette. Ezzel minden idők második legfiatalabb pontszerzője lett. A futam közben öt másodperes büntetést kapott, veszélyes kiengedés miatt a bokszutcában, így nem tarthatta meg a negyedik helyét, végül a futamot követően pár órával az FIA visszavonta a büntetést. A kínai nagydíjon a 8. helyről várta a lámpák kialvását, majd a 6. helyen intette le a kockás zászló.
A japán nagydíj időmérőedzésen a 6. helyen végzett. A futamon a 21. körtől tíz körön keresztül vezette a versenyt (ő a legfiatalabb versenyző, aki az első helyen állt egy futamon, Max Verstappen rekordját adta át a múltnak három nap különbséggel). A nagydíjat a 6. helyen zárta és a leggyorsabb kört is elvitte, így szintén ő a legfiatalabb, aki egy versenyen megfutotta a leggyorsabb kört, 18 évesen 224 naposan. A bahreini nagydíj időmérőedzésén a 4. helyet szerezte meg, majd a boxutcában egy korai kiengedés miatt a csapatot megbüntették és a két versenyzőt 1–1 pozícióval hátrasorolták a másnapi versenyre.
A miami nagydíj sprintidőmérőjén pole pozíciót szerzett, a sprintfutamon a 7. helyen zárt. A főidőmérőn a harmadik helyet szerezte meg, a futamon három pozíciót hátracsúszva a 6. helyen ért célba.
A kanadai nagydíj időmérőedzésén a negyedik rajtkockát szerezte meg. A futamon a rajtot követően Oscar Piastri-t utasította maga mögé, többször is utolérte a második helyen autózó Max Verstappent, a második kiállásnál a bokszkijáraton nem sokon múlt hogy megelőzze a címvédőt. Az utolsó 16 körben védekezési kényszerbe került az éllovas Piastrival szemben és utolérte őket Lando Norris is. A futam vége előtt öt körrel a két McLaren ütközött, így a biztonsági autós fázist követően a harmadik helyen intették le (az első helyen Russell, a másodikon Verstappen végzett). Ő lett Jarno Trulli óta (2009-es japán nagydíjon) az első olasz F1-es versenyző, aki dobogóra állhatott. Ezzel 18 évesen és 294 naposan Max Verstappen és Lance Stroll után minden idők harmadik legfiatalabb dobogósa a sportág történelmében.
Az osztrák nagydíjon már a nyitókörben kiesett, miután a hármas kanyarban elmérte a féktávot, majd ezt követően belecsapódott Max Verstappenbe. Az incidens után a hollandnak is befejeződött a versenye, így Kimit egy három rajthelyes büntetéssel sújtották a következő nagydíjra, továbbá két büntetőpontot kapott.
A nyári szünet után a holland nagydíjjal folytatódott a szezon, az időmérőn a 11. rajtkockát szerezte meg a futamot büntetéssel zárta 16. helyen.
A verseny során az ötödik helyért harcolva ütközött a hármas kanyarban Charles Leclerccel, a dőlt kanyarban kisodródva akadt össze a Ferrari bal hátsó kerekével, Kimi jobb első defektet és tíz másodperces büntetést kapott, majd a kiállás után a bokszutcában gyorsan hajtott, így további öt másodpercre sújtották, végül a 6. helyen intették le.
A São Pauló-i nagydíj pénteki sprintidőmérőjén a második helyet szerezte meg, majd a szombati sprintfutamon és az időmérő edzésen is megismételte ezt az eredményt. Ezzel 19 évesen és 75 naposan minden idők harmadik legfiatalabb versenyzője lett, aki az első sorból rajtolhatott egy nagydíjon.
A vasárnapi futam elején, egy safety car-fázist követően egy incidensbe keveredett: Oscar Piastri az első kanyar belső ívén próbálta megelőzni, miközben Charles Leclerccel is összeért, így „szendvicsbe” került. A verseny végéhez közeledve a címvédő Max Verstappen utolérte őt, ám kiváló védekezéssel sikerült megtartania pozícióját, és végül a második helyen ért célba.
A Las Vegas-i nagydíj időmérőedzése esős körülmények között zajlott, ahol a peches kvalifikáción már a 17. helyen kiesett.
A futamon 13 pozíciót javítva a negyedik helyen ért célba. A rajtnál nagyon minimálisan bemozdult és 5 másodperces büntetést kapott, a második körben virtuális safety car alatt az egyetlen kerékcseréjét hajtotta végre. A 38. körben Oscar Piastri a 20 körrel frissebb gumikon utolérte, mögötte Charles Leclerccel egyetemben a kis olaszt nem tudták megelőzni. A hajrában végül kiautózta az öt másodperces büntetést, így 190 ezreddel Leclerc előtt végzett az ötödik helyen. A két McLaren kizárását követően a harmadik helyet kapta meg.
A katari nagydíj időmérőedzésén az 5. rajtkockát szerezte meg, a futamon a rajtnál csapattársát megelőzve egy pozíciót javított, a 7. körben a virtuális fázis alatt Sainz megelőzte. Az hajrában az utlsó előtti körben Lando Norrissal vívott a negyedik pozícióért, amelynek következtében megcsúszott, majd Norris megelőzte, így az 5. helyen ért célba. A futamot követően a Red Bull tanácsadója, Helmut Marko megvádolta a kis olaszt azzal, hogy direkt adta át a pozícióját a világbajnoki éllovasnak. Később a csapat elnézést kért a vádaskodásért.
Az évadzáró futamon a 15. helyen végzett Abu-Dzabiban. A világbajnoki összetettben 24 futamon a 7. helyen végzett 150 ponttal, háromszor szerzett dobogós helyezést és ugyanennyiszer futotta meg a verseny során a leggyorsabb kört, és egy sprint pole-t is bezsebelt.
2026
Az idény első futamán második helyen ért célba az ausztrál nagydíjon. Az időmérő előtti harmadik szabadedzésen összetörte autóját, majd a futamra a második helyre kvalifikálta magát, az edzést követően megköszönte csapata gyors munkáját. A kínai nagydíj időmérőjén megszerezte első pole-pozícióját, 19 évesen és 201 naposan minden idők legfiatalabbjaként, megdöntve Sebastian Vettel rekordját. A futamot az élről kezdte, ám a rajtot követően egy pozíciót vesztett Lewis Hamiltonnal szemben. A vezetést a második körben vette vissza, majd a 10. körben végrehajtott egyetlen kerékcseréjével teljesítette a versenytávot. Négy körrel a leintés előtt megfutotta a leggyorsabb kört (1:35,275), végül 5,5 másodperces előnnyel nyert csapattársa előtt. Ezzel ő lett a Formula–1 történetének 116. futamgyőztese, és 19 évesen és 202 naposan a kategória történetének második legfiatalabb győztese. A hétvégén elért mesterhármasával (pole pozíció, futamgyőzelem és leggyorsabb kör) a sorozat történetének legfiatalabb versenyzője lett, aki ezt a teljesítményt elérte. Olasz pilóta ezt megelőzően utoljára közel 20 éve (négy nap híján), Giancarlo Fisichella révén nyert nagydíjat. A soron következő japán nagydíjon megszerezte az első rajtkockát, azonban a rajtnál öt helyet vesztett, így a hatodik helyre esett vissza. A második körben megelőzte Lewis Hamiltont, majd a 11-ben Lando Norrist, és a 15-ben pedig Charles Leclercet is; utóbbi két előzést a sikán előtt hajtotta végre. A Leclerc elleni küzdelem során a célegyenesre fordulva megcsúszott, aminek következtében a negyedik pozícióba visszaesett. A 18. körben Oscar Piastri bokszkiállását követően már a második helyen haladt, majd három körrel később George Russell kiállása után visszavette a vezetést. Egy biztonsági autós szakaszt követően a következő körben teljesítette egyetlen kerékcseréjét, amely után ismét az élre állt, és a versenyt magabiztosan megnyerte. A győzelmével a világbajnoki pontverseny élére állt, és egyben a Forma–1 történetének legfiatalabb bajnoki éllovasa lett.
A miami nagydíj hétvégéjén sorozatban harmadszor megszerezte a pole pozíciót. Mindenek előtt a sprintfutamon a negyedik helyen ért célba, végül pályaelhagyások miatt 5mp büntetést kapott, így a 6. lett.
A nagydíjon a rajtnál két pozíciót veszített, és a harmadik helyre esett vissza, majd Verstappen megforgását követően a második helyre lépett elő. A negyedik körben megelőzte az élen álló Leclerc-t, aki a következő körben visszavette a vezetést, a kör végén Norris is megelőzte, így visszacsúszott a harmadik helyre. A 14. körben ismét megelőzte Leclerc-t, és visszaszerezte a második pozíciót. Egyetlen kerékcseréjét a 26. körben teljesítette, majd a következő körben megelőzte a bokszkiállásáról visszatérő Norrist, átvéve ezzel a vezetést. Az első helyet a verseny végéig megőrizte, és sorozatban harmadik futamgyőzelmét aratta.
A monacói nagydíj hétvégéjén megszerezte első Grand Chelem győzelmét, minden idők legfiatalabbjaként; 19 évesen és 286 naposan.
Az olasz nagydíjon a Mercedes taktikai okokból teljes erőforrás-cserét hajtott végre Antonelli autójában, így a pilóta a 19. helyről kezdte meg az 53 körös versenyt. A rajtot követően azonnal pozíciót nyert Lance Strollal szemben, majd az egyenesben Valtteri Bottas, a második sikán előtt pedig Sergio Pérez mellett is elhaladt. A hátsó egyenesben Carlos Sainzot és Cunoda Júkit is megelőzte, végül a célegyenesre fordulva Nico Hülkenberg mellett elmenve felzárkózott a 13. helyre. A kör végén Charles Leclerc a Parabolica kanyarban a gumifalnak csapódott, ami miatt piros zászlóval megszakították a futamot.
Az újraindítás után a 12. helyről megelőzte Gabriel Bortoletot, majd az első kanyar féktávján Esteban Ocont is maga mögé utasítva pontszerző helyre lépett elő, nem sokkal később pedig a másik Haast is megelőzte Oliver Bearmant. Franco Colapinto kicsúszását követően már a nyolcadik helyen haladt, ezt követően pedig a Lindblad–Norris-páros mellett is elment. A 10. körben Pierre Gasly-t, a 12. körben Lewis Hamiltont előzte meg, egy körrel később már a harmadik helyen autózott, megelőzve Oscar Piastrit. A 16. körben Max Verstappent is körbeautózta, a 18. körben pedig ideiglenesen átvette a vezetést csapattársától, Russelltől. A 22. körben Russell visszaelőzte őt, de még ebben a körben Antonelli egy külső íves kifékezési manőverrel visszaszerezte a pozíciót. A következő körben visszaesett a második helyre.
Ezután a csapat megkérte hogy hagyja abba Russellel az oda-vissza előzgetést, és építsenek ki előnyt Verstappennel szemben.
Antonelli válasza: „Persze, hogy megelőzzön engem“
A 28. körben elrendelt virtuális biztonsági autós (VSC) fázis alatt a Mercedes kereket cserélni hozta az olaszt, aki így a hatodik helyre esett vissza. A friss abroncsokon gyors felzárkózásba kezdett: a 30. körben Pierre Gaslyt, a következőben Lando Norrist előzte meg. A 35. körben Lewis Hamilton hibáját kihasználva lépett előre, két körrel később, Oscar Piastrit is maga mögé utasította. A 49. körben ismét Russellel csatázott a győzelemért, amely során a sóderágyba csúszott, de sikeresen visszatért a pályára. Az 50. körben végül végleg átvette a vezetést, és a végén 1:23.504-es idővel megfutotta a leggyorsabb kört.
Győzelmével történelmet írt: Ludovico Scarfiotti 1966-os diadala óta ő lett az első olasz nemzetiségű versenyző, aki hazai közönség előtt megnyerte az olasz ngydíjat, véget vetve Olaszország 60 éves várakozásának.
A 19. helyről aratott diadalával a Formula–1 történetének egyik legnagyobb felzárkózásos győzelmét mutatta be. Ezzel a teljesítménnyel az örökranglistán az 1983-ban a 22. helyről nyerő John Watson mögé, valamint az 1953-as indianapolisi 500-on szintén a 19. pozícióból diadalmaskodó Bill Vukovich mellé lépett fel a holtversenyes második helyre.
Eredményei
Karrier összefoglaló
* Szezon folyamatban.
Teljes FIA Formula–2-es eredménysorozata
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
† A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
Teljes Formula–1-es eredménysorozata
(Táblázat értelmezése)
(Félkövér: pole-pozícióból indult; dőlt: leggyorsabb kört futott)
* A szezon jelenleg is zajlik.
† A versenyt nem fejezte be, de helyezését értékelték, mert a versenytáv több, mint 90%-át teljesítette.
‡ A versenyt félbeszakították, és mivel nem teljesítették a táv 75%-át, így a szerezhető pontoknak csak a felét kapta meg.
További információk
Kimi Antonelli az Instagramon
Kimi Antonelli adatlapja a(z) Mercedes weboldalán (angolul)
Kimi Antonelli adatlapja a(z) Formula–1 weboldalán (angolul)
Kimi Antonelli adatlapja a(z) Formula–2 weboldalán (angolul)
Kimi Antonelli adatlapja a(z) Prema weboldalán (angolul)
DriverDB honlapja






